AZ ALMA FŐBB KÁROSÍTÓI I.
Amennyiben fogyasztó igényeinek megfelelő szép egészséges almát szeretnénk termeszteni akkor a kórokozókon kívül a kártevőkre és az ellenük való védekezésre is nagy figyelmet kell fordítanunk.
Az integrált termesztés egyik lényeges elme az, hogy nem a kártevők kiirtására kell törekednünk, hanem arra, hogy a kártételi küszöb alá szorítsuk őket az ültetvényen.
Ennek úgy tudunk eleget tenni, hogy megismerjük a kártevők biológiáját, fejlődési ciklusát, megfigyeljük őket az adott területen. Ezekhez az ismeretekhez igazodva választjuk ki a megfelelő védekezési módszert. Azt, hogy milyen szereket választunk, azt mikor és milyen dózisban juttatjuk ki a területre.
Ahhoz, hogy minél költséghatékonyabban dolgozzunk, hiszen a mai gazdasági viszonyok között ez egy nagyon fontos pont, a védekezéseket nem csak a kártevők fejlődési ciklusához kell igazítani, hanem a területen jelentkező gombabetegségekhez is, hiszen a legtöbb rovarirtó szer keverhető a gombaölő szerekkel és a kijuttatásuk egyszerre megoldható.
Nagyon fontos felmérni a területen lévő főbb károsítókat. Ezek közül az általunk legfontosabbaknak ítélteket érdemes csapdázással rendszeresen figyelni.
Atkák:
Az almásokban kártevő atkák csaknem kizárólag a leveleken szívogatnak. Rendszerint a levelek fonáki részén, a levélerek mentén táplálkoznak. Nagyobb populáció esetén a levél mindkét oldalán táplálkoznak. A tápnövényen szívogatás közben megtalálható valamennyi mozgó fejlődési alak. Sok esetben a kárképek formája több faj esetén jellegzetes, de általában a károsított levél sárgul, barnul, súlyosabb esetben lehullik. Az ültetvényt a tavaszi fakadástól őszig veszélyeztetik.
A legelterjedtebb fajok az ültetvényekben a piros gyümölcsfa takácsatka (Panonychus ulmi), melynek szívásnyomai a levéllemezen nem egybefüggő felületen foltszerűen, hanem egészen elszórtan megjelenő fehéres később megbarnuló foltok, mivel nem telepeken élő faj.
Az almástermésűek levélatkája (Aculus schlechtendali), melynek kártétele nyomán a levelek elbarnulnak, kisebbek maradnak és ez miatt korai, július végi levélhullás is bekövetkezhet. Ez a faj különösen faiskolákban okozhat jelentősebb károkat.
Ezeken kívül még a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) és a galagonya takácsatka (Tetranychus viennensis) is okozhat gondot. Szívogatásuk hatására a levelek eltorzulhatnak és a fonáki részt finom szövedék lepi el.
Az atkák számukra megfelelő körülmények között gyorsan szaporodnak és ez miatt nehéz az ellenük való védekezés. Teljesen felszámolni a jelenlétüket szinte lehetetlen. Ezért mindenképpen fontos, hogy felszaporodásukat megakadályozzuk arra a szintre, hogy gazdasági kárt tudjanak okozni.
A védekezést ellenük már a tél végi lemosó permetezéssel el kell kezdenünk, mely elsősorban a piros gyümölcsfa takácsatka tojásait gyéríti. Ezt a permetezést, ha egy mód van rá nem érdemes kihagyni, hiszen az áttelelő tojások figyelése már nehezebb feladat. Mikor a tojások kelése 70-80%-os kitinszintézisgátló készítményekkel lehet védekezni. A nyári, illetve magasabb hőmérsékleten olyan szert kell választani, ami akkor is ki tudja fejleszteni a hatását és az atkák minden alakját irtja, a lárvák kikelését is gátolja a tojásból.
Ha erős atkafertőzés lép fel a területen fontos figyelni a szerrotációra, mert az atkáknál is lehetséges a rezisztencia kialakulása.
Levéltetvek:
A levéltetvek kora tavasztól a vegetáció végéig károsíthatnak. Mindegyik fajnak többféle, szárnyas és szárnyatlan alakja van, amelyek akár ugyanabban a nemzedékben is keletkezhetnek.
Almásban károsítók közül hármat emelnék ki. A közönséges almapirosító levéltetű (Dysaphis devecta) amely a rokon fajoktól eltérően egygazdás. A fiatal levelek szélén szívogatva a levélszél besodródását okozza a fonák felé, táplálkozásának hatására a levél torzult része élénkpiros színű lesz. Ellenük a legfontosabb a korai védekezés felszívódó készítményekkel. A szürke alma-levéltetű (Dysaphis plantagiena) április közepén kezdi a kártételét, melynek hatására a levelek csak kissé sárgulnak és hosszirányba bepödrődnek a fiatal hajtásokon. Erősebb fertőzés esetén az egész hajtás megcsavarodhat. Ez a faj gyakran alkot telepeket zöld alma- levéltetű (Aphis pomi) egyedekkel.
A levéltetvek elleni védekezés egyik legfontosabb alapelve a kártevők korai felismerése, és az ellenük történt védekezés. Mert az ilyenkor végrehajtott védekezés meg tudja előzni a gazdasági kártételt is, illetve szívások hatására besodródott levél és szövetburjánzások még nem védik a levéltetveket, és meg tudjuk kímélni a később megjelenő természetes ellenségeiket is.
Mind az atkák, mind a levéltetvek elleni védekezésnél a jobb eredmény elérése érdekében célszerű a levél fonákára irányítva a permetlécseppeket kijuttatni.
Dani Viktória NVT tanácsadó